Tanítványaink tanulási, internetezési szokásai – szubjektív válaszok a feltett kérdésekre.

Tanítványaink tanulási, internetezési szokásai – szubjektív válaszok a feltett kérdésekre.

Milyen tanulási szokásokkal jellemezhető a mai magyar iskolás (13-18 éves) korosztály?

A legfontosabb jellemző sajnos egyben nem túl jó benyomást keltő jellemző, az igénytelen, minimális ráfordításokra való törekvés.
Sokszor eszembe jut, hogy a mi generációnk mennyiben volt más, más attitűdök jellemezték-e valójában. Be kell látnom, hogy igen.
Mi volt más a magatartásunkban? A információ mennyisége a mainak töredéke volt. Nyomtatott formában, könyvek folyóiratok formájában. Ráadásul ezek a folyóiratok, könyvek nagyrész csak könyvtárakban voltak hozzáférhető, tehát nem lehetett szabad információnak nevezni. Valójában ezek a tudáselemek ettől voltak értékesek, mivel szűkösen álltak a rendelkezésre, nem mindenki férhetett hozzá. Ráadásul a társadalmi ítélet is más volt, miszerint ha valaki tud valamit, amit a többiek nem, az ember társadalmi rangját, státuszát emeli.

Az információk megszerzésének folyamata, nehézkes, időigényes, körülményes volt, olvasással, jókora időráfordítással, kemény munkával lehetet hozzájutni.

Az információ átadásának módja, a szóbeli kommunikációs csatornák művelése, rengeteg élménnyel, személyes kapcsolatok ápolásával járt, ami viszont visszatekint a mai csatornák sikerében, de erről majd a későbbiekben.

Tagadhatatlan, sőt talán a legfontosabb elem, a tanulási szokások változásában, a felsőfokú képzésben történt változásoknak a hatása.
Egyfelől tagadhatatlan a létszám növekedése, a felvett hallgatói kör kibővülése, feltétlenül pozitívnak mondható.
Véleményem azonban annyiban más, eltérő, hogy szerintem ezzel párhuzamosan egy jelentős minőségi visszaesés tapasztalható. A mennyiség oltárán feláldozta a felsőoktatás a minőséget. Csak remélni tudom, hogy ezen állításom nem a teljes oktatási palettát jellemzi, hanem annak csak egy szűkebb szeletét. Magunk között – ez a tortaszelet – igencsak vastag véleményem szerint, biztosan megfekszi a társadalom gyomrát.
Gondolhatnánk, hogy a továbbtanulásnak a kiszélesedése, jelentős vonzerőt jelent az ifjúság számára, ösztönzi őket a minél nagyobb teljesítményre. Ez azonban nem igaz! Hosszú pedagógiai pályám egyik alapvető tanulsága, hogy a piaci verseny a felsőoktatásban, valójában a csábítás versenye. A menyasszony nem az, akinek mutatja magát, és a vőlegény-diák sem az akinek a számok, az eredmények alapján gondolnánk.

Erre a feladatra a diákok tanulási szokásaikkal alkalmazkodtak, idomultak. Minek keményen tanulni, úgyis felvesznek. Tehát úgy készül, hogy csak azok a tantárgyak léteznek, számára, amelyek a későbbi felvételi, érettségi szempontjából „fontosak”. Tessék belegondolni, ő mondja meg, ő ítélkezik az alapvető műveltségi kérdésekben. Olyan pozícióban, hoz égész életét befolyásoló döntést, amiről az információi, enyhén szólva hiányosak, az érettsége pedig hát, szintén már bocsánat, gyermeteg.

Tanulni, nem sikk, a kis teljesítmény nagy nyereség, a könnyen szerzett győzelmek, amelyekre igazán felnéznek. Csak annak a tanárnak a véleményét fogadják el, aki jó fej, akinek a személyiségével tudnak azonosulni, befogadni személyét nem elfogadhatatlan a csoport részéről.
Értékrendjükben sokkal fontosabb, a külső tulajdonságok szerepe, az öltözködéstől egészen a megszólalás stílusáig. A pszichológiai érésük jellemző vonása a csoportértékek mindenek felett. Azaz semmi más nem fontos, mint a korosztály-közösség.

A bevezető gondolatokat azzal zárnám, hogy felhívom a figyelmet az átmenet „átmenetmentességére”. A hagyományos információs rendszer átmenete a mai ismert formákba, nem volt folyamatos, hanem ugrásszerű, hektikus, követhetetlen volt valójában.

Nagyon fontos tényező a magatartásforma kialakulásában, hogy az fizikai-eszközrendszerének a presztízse hihetetlenül magas a fiatalok körébe. Minden eszköz, technikai háttér modern, a többiek szemében vonzó, korosztály-csoportban irigyelt tulajdon. Kinek nincs fejlett mobilja? Nem kötelező-e jobbra cserélni számítógépet? Csoda, hogy még nem kötelező a szülőnek megvenni a megfelelő laptopot, akkor pedig a felelet igazán lehetne egy egyszerű keresés a Google-val.

• Ismerjük-e internetezési szokásaikat?

A technikai háttér gyakorlatilag minden családban adott. A korosztályi ellentétek szintén. Azaz a tanulók és szülők egy-két kivételtől eltekintve, nem azonos nyelvet beszélnek a modern kommunikáció területén.

Első szülői reakció: hagyjuk a gyereket, azt tenni, amit akar, úgyis itt van a szomszéd szobában, ki sem mozdul a lakásból, tehát ez egy igen hasznos dolog, mivel - Mi baja lehet a gyereknek, ha itthon van?

Az interneten fellelhető információk mennyisége korlátlan, minősége kétséges. Mivel gyermekünk intellektuális képességei a fentiek alapján nem túl jók, bízhatunk-e abban, hogy helyesen ítéli meg azok tartalmát, hihetőségét. Persze, hogy nem! Mit lehet tenni? Ha szabályozni akarjuk, internet-használatukat, tudunk-e hatékony érveket felhozni? Szerintem nem. Ha nem fogadja el a magyarázatunkat, még egy lapáttal tettünk a tűzre. Tiltott gyümölccsé avanzsált az internet.
Hagyhatjuk-e úgy a dolgokat, ahogy vannak?

A válasz természetesen nem maradhatnak így a mai formában. Mindenképpen szükséges a tartalmak a korosztályi feltételeknek megfelelő formára szűrése, tartalmi hozzáférés adott területekre megtiltása.

Amennyiben nem zárkózunk el teljesen a modern technika alkalmazásától, van esély arra, hogy módosíthatjuk szokásaikat, hiszen amennyiben sikerül megismerni a szokásjellemzőiket, megtettük az első és elengedhetetlen lépést a befolyásolás folyamatában.

Valós információink egyetlen tényezőről vannak, ez pedig az időmennyiség, amit erre a tevékenységre fordítanak. Hihetetlen órát töltenek a gépek előtt, általam becsült négy-öt óra minimum, naponta. A hétvégén pedig folyamatosan a hálón lógnak.

Végül mielőtt rám sütnék a pesszimista sötéten látó jelzőt, fiam gazdasági-számítástechnikai szakterületen tanul tovább, de a számítógépeinken kívül nem sűrűn használta könyvtárunkat, sem a szakmai könyveket, a szépirodalomról nem is beszélve. Valójában a fő kérdés az, hogy mért nem hatott rá a szülői példa, mivel talán nevezhetjük sikeresnek, nem az ő oldalán van-e az igazság és én tévedek?

• Mennyire fontosak számukra a virtuális közösségek?

Nagyon fontosak. Betöltik azt az űrt, amit a kommunikáció más csatornáin nem alakítottak ki. Jól kell látnunk, hogy mennyire meghatározó ezen virtuális közösségek premier plán jellege. Az élet a többiek előtt zajlik. Látható ki kit ismer. Számszerűsíthető, mérhető.
Aki vitatná ezen állításomat, felhívom a figyelmét a legrémisztőbb jelenségek egyikére.
Könnyen felvehető digitálisan bármi, bárhol. Mivel értékrend nincs, csak egy paraméter létezik, hányan látták a megosztó oldalakon. Semmi esetre sem választana szét két verekedő iskolatársat, hanem felveszi kamerájával, és máris sztárrá válik, hiszen mennyien nézték meg a jópofa videóját.

A tudás értékének a helyébe nyomult a presztízs. Úgy tűnik két maslowi szükségleti szint helyet cserélt.

Ennek társadalmi súlyának megítélése túlmutat az én rálátásomon, csak annyit állíthatok, hogy gyaníthatóan nem túl jó folyamatról van szó.

• Rájuk is igaz az, hogy „folyton be vannak kapcsolva?”

Bármikor készek arra, hogy bekapcsoljanak. A helyzet adja, hogy azonnal lőkész állapotba kerüljenek és semmilyen erkölcsi gátlás nem fékezi tevékenységüket. Nálunk a helyzet remélem még nem ennyire sötét, de megfigyelhető, hogy a folyosón szünetben, a zenétől a képekig zajlik, az „információ csere”.
A kikapcsolt állapot annyira zavaró, hogy a szabályok megszegéséig elmerészkedik, annyira előnyös az állandó üzemkész állapot.

Számítástechnikai teremben szinte lehetetlen megakadályozni, hogy ne cseteljen párhuzamosan a feladat elvégzésével párhuzamosan. Persze ez e feladat minőségén meglátszik, de a csevej megéri.

A népszerűségi listák élén szerepelnek a randi vonalak, a buli bemutatók. Ki hol volt kivel a hétvégén, akkor érdekes, ha lehet dokumentálni. Ha a szülők is látnák ezeket az oldalakat, más fénybe tűnne fel, a Nem történt semmi különös! - összefoglaló, beszámoló.

• Hogyan lehetne az internetezésre fordított energiát az iskolában hasznosítani? Vannak erre

eszközeink, módszereink, ötleteink?

Megpróbáltam, gyakorlom feladatok beadására, javító esszék leadására. Hasznos, az ember ránéz, átlátja mekkora munkát végzett önállóan a tanuló, értékeljük…